A turisták számára oly vonzóan gazdag Thai kultúra főként indiai és kínai hatások alatt formálódott hosszú évszázadokon át. A díszes templomok, kolostorok és Buddha szobrok sokasága utal rá, hogy a lakosság a mai napig 94,6%-ban théraváda buddhista.

Thaiföld alkotmányos monarchia formájában működik a mai napig, ahol a mindenkori király feladata a vallás megóvása és a társadalmi identitás megtestesítése.

Földrajzát három nagy tájegység alkotja. A központi és a Maláj-félszigetre kinyúló országrész alapvetően síkság, éghajlata trópusi monszun. Északkeleten a Khorat-fennsík átlagosan 300 m tengerszint feletti magassággal többnyire szavannás, valamint szavanna erdőkkel tarkított tájegység. Északon és északnyugaton a Központi-hegyvidék vonulatai találhatóak, itt a délnyugati monszunt felfogják a hegyláncok, így valamivel kevesebb csapadékkal jár, de a magas átlaghőmérséklet így is trópusi klímát varázsol.

MI KÖZE AZ ÓPIUMNAK A TEÁHOZ?

thaifold

Ez utóbbi tájegység tökéletes termőtalajt ad a teanövényeknek. Erre Bhumibol Aduljadedzs, azaz a IX. Ráma thaiföldi király jött rá, aki 2016-ig, 70 éven át uralkodott. Ő ugyanis azzal a problémával szembesült, hogy országában az ópium termesztése és kereskedelme burjánzott, ez pedig nem vetett jó fényt a királyságra nemzetközi viszonylatban.

A király kiterjedt földrajzi- és éghajlati tanulmányok keretében próbált fényt deríteni arra, hogyan lehet az ópium növényt kiirtani, de mindeközben azzal is szembesülnie kellett, hogy más lehetőség hiányában a gazdaság összeomlana, ami természetesen a lakosság ellehetetlenülésével, elszegényedésével is járt volna. Így a megoldást a tea termesztésében látta meg az uralkodó.

Taiwanról hozatott Oolong tea fajtákat az ópium kiszorítása céljából. Mivel az 1980-as évek óta az ópium termesztése és kereskedelme bűncselekménnyé vált, a földművesek számára is vonzóvá vált a teára való áttérés. 2018-as adatok szerint 10 000 hektáron évi 50 000 tonna teát termelnek az országban.

KULTÚRÁK ÉS HAGYOMÁNYOK ESSZENCIÁJA

A tea termesztésének sikerességében az is szerepet játszott, hogy 1961-ben tömegesen érkeztek kínai menekültek Thaiföldre, akik az északi hegységekben telepedtek le. Az ő hagyományaik és szaktudásuk pedig nagyban segítették és befolyásolták a tea termesztését. Bár a 19. század közepétől ők tökéletesen beilleszkedtek a thai kultúrába és társadalomba, a kínaiak ma is a lakosság 15%-át kitevő legnagyobb kisebbség az országban.

A teát hagyományosan a díszes és egyben lágy thai kultúrához passzoló módon szokták fogyasztani. Cukorral és sűrített tejjel édesítik, esetleg narancsvirág aromával, csillagánizzsal vagy őrölt tamarind maggal ízesítik. Hűtés után jéggel szolgálják fel, sűrített-, teljes- vagy kókusztejjel öntik fel, hogy teltebb ízvilágot és krémesebb hatást kölcsönözzenek a hűsítő ital számára.